Rólunk

Cégünket több, mint 12 év területen szerzett szakmai tapasztalat után 2019-ben alapítottuk meg mindösszesen két fő részvételével, majd 2020-ra már 50 fős konzulensi csapat állt mögöttünk. Mára már több, mint 200 fő szerződött konzulenssel rendelkezünk, akinek mindegyike a szakterületéről rendelkezik diplomás végzettséggel, valamint szakmai gyakorlattal és tapasztalattal a szakdolgozatok, egyetemi követelmények és a hallgatókkal való kommunikáció terén.

Konzulensi csapatunk tanárokból és az adott szakterületen aktívan dolgozó professzionális tutorokból illetve mentorokból áll, akik rendszeres képzésben részesülnek az aktuális felsőoktatási követelményrendszer és hallgatói igények kapcsán.

Fontosnak tartjuk a minőségi, etikus és elérhető árú szolgáltatást, az olyan helyzeteket, amelyben mindenki elégedett!

Célunk, hogy a felsőoktatásban tanulókat olyan segítséggel lássuk el, amelyet sikerrel tudnak alkalmazni tanulmányaik, szakdolgozatuk és védésük során és olyan hasznos tanácsokkal, gyakorlati útmutatással tudjunk a rendelkezésükre állni, amelyek révén sikeresen folytathatják vagy zárhatják le tanulmányaikat. Sok esetben azt a segítséget kell pótolnunk, amelyekre az iskolai kereteken belül nem jutott kapacitás. Ennek oka, hogy az egyetemeken gyakran a belső konzulensek túlterheltek és emiatt nincs lehetőségük olyan részletes és átfogó segítséget nyújtani a hallgatók számára, amely elegendő lenne akár a tanulmányok sikeres befejezéséhez, akár a szakdolgozat vagy félévi követelmények teljesítéséhez.

Több mint 15 éves szakmai tapasztalat és a felsőoktatási rendszer teljeskörű ismerete mellett biztonsággal állíthatjuk, hogy cégünk kiváló lehetőséget nyújt a felsőoktatásban tanulók részére a tanulmányaik elősegítésében és sikeres lezárásában, mindezt a hasonló szolgáltatást nyújtó cégek között a lehető legkedvezőbb ár-érték arányban, minőségi biztos alapokon, számlaképesen, 100%-ig legálisan és garanciális feltételeket nyújtva!